2012. július 11., szerda

Nyár nálam

Terv szerint egy hét(öt nap) szabival indult, de jelen (munkahelyi) helyzetben lement kettőre, majd, mivel elkaptam valami vírust, már szerdától itthon voltam. A nyári szabim első napját ájulás szerű alvásokkal töltöttem. Ha észen voltam egy órára, akkor a tankönyv felett bóbiskoltam.
Összekészítettem a cuccainkat, vasaltam, elszaladtam boltba, mert reggel indultunk Szekszárdra kettesben. Odafelé megálltunk Kecskeméten és találkoztunk egy régi ismerőssel. Miért van olyan érzésem, hogy minden találkozáskor új csaja van?
Fantasztikus szállásunk volt. Rend, tisztaság, csend, légkondi. Megérkezésünk után éhesek voltunk és a sétálóutcában, egy helyes kis étteremben menüt ettünk, hideg sárgadinnye levest és libamájat(!) 890 Ft-ért. Estére a férjem nagybátyja szervezett nekünk borkóstolást, ami felemásra sikerült. Sokadszor fogadtuk meg, hogy csak magunk intézünk programot a kiruccanásainkra.
Nagyon finom bort ittunk, a gazda 2011-es, díjnyertes rozé borát. Olyan friss volt, hogy gyöngyözött a pohárban. Vacsorára harcsapaprikás volt, túrós csuszával, meg sem bírtam enni az összeset, pedig Isteni volt. A pince aránylag új és hatalmas, rengeteg hektó borral. Értékeltem a hűvöst ott lenn és azt a csodás munkát, amivel a kőműves felrakta az kupolát, a boltíveket, amivel megformázta a kiugró, díszes peremeket. Nem nagyon kóstolgattam, mert mire lejutottunk úgy éreztem, ettem, ittam eleget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."