Nem csodálkozom

Csoda, ha vonzódom a kreatívosokhoz? Nem. Régebben többször gondoltam azt, hogy elvonulni, szép dolgokkal foglalkozni, kikapcsolni a TV-t, megpróbálni nem tudomást venni a sok mocsokságról, aljasságról a világban az struccpolitika. A jelenben kell élnünk és tudni kell a világ dolgairól, tájékozottnak kell lenni stb. Ez ma is áll, de saját magamon vettem észre, hogy a külső ingerek annyira képesek rátelepedni az életemre, hogy egyfolytában rosszul éreztem magam. Az az érzés, amivel az ember reggel kinyitja a netet, este a TV-t, napközben az újságot: - Na, ki halt meg? Kiről derült ki, hogy lopott, hazudott? Minek az árát emeli megint? Ki hagyta magára a gyerekét, szülőét? Kit fizettek le? Mennyit esett a forint?... Állandóan, mint egy mantra ezek körül forogtak a gondolataim. Azt hittem ez a dolgom. Hogy tudjak mindent egyszerre, és csak úgy özönlött a negatívság. Hiszen arra sokkal könnyebb rátalálni, mint a jóra és a szépre. Pont tegnap jutott eszembe, hogy ugyan milyen arányban oszlik meg a nézők tábora a "mónikasó", a "józsibarát" és a Szulák Andi által vezetett kultúrműsor között. Mert ez a válsztás miről is szól? Mit néz? A megcsaltáldögöljmegk.anyád, vagy - akár mosogatás, vasalás közben - meghallgat néhány riportot, ismert, vagy ismeretlen zenészekkel, színészekkel. Kaphat az ember tippet színház, vagy moziműsorhoz, új zenekarokat, énekeseket ismerhet meg és még ízelítőt is kaphat az előadásukból.

Félek az utóbbi kevésbé köti le a népet. Nem állítom, hogy ez a műsor annyira nagy durranás lenne, de kellemes, és addig sem a más magánéletében, ferde hajlamaiban és gyilkos ösztöneiben turkálunk, hanem veszünk magunkhoz egyfajta kultúrát.

A lecsendesülés számomra normális lett. Nem lettem elvarázsolt, vagy elvakult ember, de a középút számomra megvan. Alkotni(is) szeretnék, teremteni, ha úgy tetszik, adni. Néha úgy érzem, nincs helyem ebben az "elvevős" világban.