Szivárvány

Ma végre láttam. Szerettem volna lefotózni, de nem tudtam elég jó képet készíteni:(

ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Az öreg költő elgondolkodva nézett az eső utáni égre. Ő tudta...

Mikor a szivárvány megjelenik az égen, a szélére apró manók kapaszkodnak fel. Kicsiny kezükkel biztos fogódzó után keresgélnek, kíváncsiságtól hajtva sietnek, hogy 5-10 percre részesei legyenek egy másik világnak.

Érdeklődve nézik az árnyékos világot, ahol hajszolt emberek járják útjukat, értelmet keresnek fontosnak vélt dolgaiknak. Születnek és halnak, ezt látják ők onnan, mi sem változott sok száz év alatt. Néhány pillanat csak a lehetőség, de vágyott ő is felkapaszkodni a szivárvány szélébe, átkukucskálni abba a másik világba, hol tündérek, manók élnek.

Tágas térben árnyas erdők lombjai alatt, napfényes tisztások puha füvén légies tündérek járnak, csintalan manók vígan kacarásznak, faunok muzsikálnak és a levegőben édes illatok szállnak. Tudta, ott vannak, mindenki tudja, legfeljebb csak maga előtt mind letagadja. Honnan lenne pataknak csobogása ha nem a suttogó manóbeszédből, honnan lenne nyár esti szellő, ha nem táncoló tündérek ruhájának suhogásából. A tündérek este felé a Földről felszálló könnyekből láncot fűznek, keserű sóhajokból fejük köré koszorút fonnak, és ím az emberek megkönnyebbednek ettől. Van idő ott emberi gondokra, mert a végtelen élet alatt sok sors szála fut össze fényország lakóinak kezében. Mindig számíthat rájuk, ki a szivárvány mögött őket meglátja.

És balzsamos éjszakán vágyat keltő dal száll. Tündérek tánca szorosabbra fonódik, sudár testük eggyé válik és ezekből a forró szerelmekből következő tavasszal a Földön újabb szivárványok születnek.

És öreg költő felé távoli nevetést vitt a szél.

by 2i