Hónapok

Olyan volt a március, amit megemlegetünk egy darabig. Vagy legalább is egy bejegyzésben megemlítünk :) Március 15-én akkora hóvihar volt, hogy ezrek rekedtek az utakon, pályaudvarokon. Az esemény elég nagy indulatokat kavart, mert ez a szerencsétlen időjárás ennyire rosszul időzített és senki nem volt felkészülve erre. Sem az autósok, akik elindultak hosszú hétvégézni, sem a közútkezelő, sem a rendőrség, sem a tűzoltóság. A dolgozókat megértem, a sofőröket, a buszvezetőket, hiszen mindenki a munkáját végezte, mindenki haza akart jutni végre, és sok embernek nem volt választása. Azt viszont, aki kisgyerekkel, vékony ruhában, folyadék, tartalék pelenka, miegymás nélkül ült autóba, hát azt nem igazán. Azt hiszem a nagy felháborodás közepette jobb lett volna, ha mindenki magába néz egy kicsit és önkritikát gyakorol. Például a vállalkozó, aki Ausztriában síelve arra utasította a beosztottját, aki tengelyig érő hóban vesztegelt az M7-en, hogy állítsa le a motort, mert tönkremegy. Aha, ha az embere belefagy a kocsiba, az nem számít! Kedves, igazán, ezek után én magam is kéz és lábtörést kívántam volna neki, de a srác miután nem volt hajlandó megtenni ezt, hát a főnök így online kirúgta, erre megjelent a cég neve, címe a facebook-on ország világ előtt. Csak úgy miheztartás végett.

Eszembe jutott egy régi sztori. 5 évvel ezelőtt nagy árvíz vonult le a Tiszán. Ahol le kellett szállnom a buszról, a körforgalom betonsávjára már kiszivárgott a víz. Védték a várost, rengeteg katona, az egész sétányt beborították a hatalmas helyekbe hordott homokzsákok.Egy multinál dolgoztam a város és a Tisza másik oldalán, kb 50 m-re a gáttól. Azon viccelődtünk, ha megindul a víz mi fogjuk először látni, mert az iroda ablaka közvetlenül a gátoldalra nézett, de mesélni már senkinek nem tudunk majd róla. Persze bementünk dolgozni, mert az élet nem áll le ugye, még ha a fejünk felett csapkodnak a hullámok, akkor sem. De azért belegondoltam, ha a gyerekemmel kellett volna bemennem dolgozni, akkor inkább mégis otthon maradok, pénz ide, vagy oda, mert a saját életemet úgy kockáztatom, ahogy akarom, de az övékét soha.