2012. június 12., kedd

Randi Évivel

Hazajött a barátnőm Amerikából. Folyamatosan leveleztünk ezek alatt a hónapok alatt. Rengeteg fényképet küldött, mesélt az élményeiről, kirándulásokról. Megbeszéltük, hogy találkozunk.
Ballagtam át a téren, szürke volt az ég, kora szombat délután. A lakásukhoz közeli teázóba tartottam a kihalt utcán. Galambok által lesajnált járdán, bezárt üzletek előtt mentem el. Lehangoló volt és fáradtnak éreztem magam.
Mégis mikor megláttam, mintha feltöltődtem volna. Vibráló volt és színes, friss smink, fodrász készítette frizura. Ajándékkal készült és mesélt egész délután. Reggelig el tudtam volna hallgatni a sztorijait. Beszélt a jordán barátnőjéről, az ő szokásaikról, a muzulmán hitről, hogy mennyi téveszme van a téma körül. Elmondta miket főzött, miket látott kinn. Növényekről, állatokról mutatott képeket és albumokat, kedvence a kolibri. 
Jó dolguk volt kinn. Szép helyen laktak, volt idejük egymásra, sportolni, vásárolgatni. Rengeteget kirándultak és furcsa szokásokkal barátkoztak meg. Például Nevadában a lehető legalacsonyabbra szorítják a települések fényszennyezését, mert az zavarja az obszervatóriumok távcsöveinek "látását", ezért éjjel abban a városban, ahol laktak, nagyjából 4, azaz négy villanylámpa égett, mint közvilágítás. És mégsincs bűnözés. Az egész városban öt rendőr teljesít szolgálatot.
Egész más mentalitást hozott magával. Azt mondta, mikor kimentek nagyon ki volt borulva, bele volt fásulva a dolgaikba. Szinte megmentette őket ez az utazás. Lett egy kis megtakarításuk és nem akar alkalmazottként dolgozni többé. Nem tudja mihez fog majd, de vannak tervei és végig mosolygott, élénken gesztikulált és örültem, mennyire jól érzi magát. Fájlalta a térdét, megerőltette futás közben és mikor láttam, hogy órákkal később kényelmetlen neki az ülés, hát "hazaengedtem".
Elbúcsúztunk és kilépve a barátságos helyről odakinn sütött a nap, gyerekek incselkedtek a szökőkút vízsugaraival, a padok benépesültek párokkal, beszélgető emberekkel. Mégis szép nap volt.


Nagyjából így lehet kolibriket fényképezni:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."