Megvolt a ballagás. Minden nagyon jól sikerül. Ragyogó, jó idő volt, jó hangulat, meg minden. Felkértek, hogy a nyolcadikos gyerekek szüleinek nevében, búcsúzzak el a pedagógusoktól és mondjak köszöntő beszédet. Egy hét alatt össze is hoztam a mondókámat, tesztként megmutattam a kicsinek.
- Anya, ez olyan tanárnénis és egyáltalán nem megható.
Kicsit lebiggyedtem, de nem akartam már átírni, mert teljesen késznek éreztem a dolgot, meg puding próbája az evés felkiáltással, úgy voltam vele, majd eldől. Nos, ehhez képest szem nem maradt szárazon és mivel olvastam nem láttam, hogy mindenki bőg. Később azt kérdezték, hogy tudtam ezt így elmondani, mert ők már a felénél belesírtak volna. Valahogy a lányom véleménye után én sem találtam annyira meghatónak, de a kezem nagyon remegett.
Goethe idézettel búcsúztam:
"Élni való minden élet,
Csak magadnak hű maradj.
Veszteség nem érhet téged,
Hogyha az lész, ami vagy."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése