2012. április 9., hétfő

Nem tudom mikor leszek újra

Míg egy-egy hozzászólást tudok tenni erre-arra, fogalmam sincs mikor tudok majd írni. Pedig mikor nagyon kivoltam agyilag, voltak arra érdemes, leírni való gondolataim. Mivel akkor nem volt időm, hát beépültek magamba és már nem emlékszem mit is kellett volna leírnom belőlük.
Most újra rengeteg meló jön. Az idei évből még semmit nem könyveltünk, mert a tavalyit zártuk ugye. Most meg az új programmal kellene dolgoznunk, amit még most fogunk megtanulni összvisz két nap alatt és 20-áig lezárni az első negyedévet. Hogy leszünk meg? Sehogy. Benn leszünk hétvégén is, és túlóra is lesz, de ketten visszük majd a kisfőnökkel, úgyhogy haladósnak nem mondanám a dolgot. Ott lesz még a visszaigénylés, az áfa, vállaltam szja-t(külsősnek) és varrást is - én marha.
Nyakunkon a lakásfestés, amihez be is kellene vásárolnunk, mert a csajoknak vannak elképzelései. A férjem készül a pozsonyi kiállításra és mindgyárt itt a két ballagás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reálisan :)

"Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este."