A Húsvét nálunk ilyen, úgyhogy kösz, még csak véletlenül sem tudok elfelejtkezni arról ami 11 éve történt. Ilyenkor sokat gondolok rá és nem akarózik a családomon kívül mások képét elviselni. Hiányzik. Még a blogírással kapcsolatban is az jutott az eszembe, milyen jó lett volna, ha ő is ír. Mert itt van ez a nyamvadt kis hékula-békulás mese, ami ő talált ki a nagyobbiknak, mikor még csak 3 éves volt.
Délután elémentünk a varrodába és rögtön nyaggatni kezdte mamit, hogy - mondjál nekem mesét! - Majd, ha hazaértünk mondok. - De mondjál nekem mesét!
Szegény anyu csak sóhajtott és kutatott az ismert mesék között, amit gyorsan, úton hazafelé, elmondhatna. De semmi nem jutott eszébe. Ezért költött egy villámmesét az aznap kiebrudalt, eltévedt kis békáról, akit lapáttal kellett kitessékelni az udvar füvére, de előtte még el is kellett beszélgetni vele:- Kedves hékula-békula, segíteni jöttél varrni? Kicsi vagy még ahhoz! Menjél szépen vissza az anyukádhoz és a testvéreidhez...
Hát így volt ez. Én még emlékszem rá...
Apám is beállított délután, de valahogy nem tudtuk egymást felvidítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése