Fekszik!

Igenis:(

Szóval fekszem 4 napja - per pillanat ülök, de nem sokáig bírom. Persze nem egyedül nyomom az ágyat. Rettenetesen "szórakoztató" ágytársam van, nátha képében. Hogy van képe? Van neki. Éreztem már a múlt hét végén, de volt már úgy, hogy bizalmaskodott, aztán mégis meghátrált. Most már nagyon fente rám a fogát úgy látszik. Megkaptam - vagy megkapott? Mindegy, most birkózunk. Még a holnapi napot adtam neki élvezkedni, aztán kénytelen lesz elviselni, hogy elcipelem munkába. Ott legyen nagy legény!

Azért van ebben jó is - ezt csak csendben mondom, meg ne hallja. Szóval, fekszem és ráérek szemlélődni, hallgatózni, olvasni. Vasárnap reggel kihallgattam a gyerekeket a konyhában. A reggeli asztal elpakolásával foglalatoskodtak és beszélgettek. Hallottam, a nagy tisztára az én stílusomban elégedetlenkedik:

- Jajj...-úgy, mint mikor én ügyetlenkedem valamivel. A kicsi kontrázott, szintén mintha magamat hallottam volna:

- Mi van már megin?! - csattant fel:)

A kicsi szívószállal itta ki a kakaó utolsó cseppjeit. Behallatszott a jellegzetes szürcsölés. A nagy ráförmedt:

- Nem hagynád abba? És miért abból a pohárból iszol? - tudni illik utálom, ha üveg pohárból tejes dolgokat isznak.

Szóval ugyanúgy beszélnek, hangsúlyoznak, mint én. Gondolom a dolog teljesen akaratlanul alakul ki, minden esetre megható és elgondolkoztató, hogy mennyi felelősség van a gyereknevelésben, mekkora súllyal esik a latban amit tőlünk látnak és hallanak.