Igazolt

Már a harmadik szakállamtitkár hagyja ott a posztját pár hónapon belül. 

A szakállamtitkár nem politikus, hanem szakember. Például neves közgazdász, aki külföldön tanult, bankoknál, nagy multiknál szerzett tapasztalatot.Azért hívják a minisztériumi állásba, hogy a kormány döntéseit segítse, tanácsaival alátámassza. Jó állás, van akinél életcél, magas fizetés, hírnév. Mégsem maradnak az emberek. Egyszerűen nem bírják. Nem bírják aggyal, gyomorral, ami ott megy. Nem adják a nevüket dilettáns, politikai alapú döntésekhez, nem fogadják el a báb szerepét, nem akarják értelmetlenül, fejüket elfordítva élni az életüket. Erre nem elég a nagy fizetés és a cím. Annak, aki nem ott nevelkedett, annak olyan kicsit az a világ, mintha mindig görbe tükörbe nézne.

Azt láthatták amit én is, sőt már a férjem is - aki ezen teljesen ki van akadva - hogy a vezetők sosem tudnak semmit, a kérdésekre kérdéssel felelnek, ha gubanc van egymásra mutogatnak, feleslegesen szórják a pénzt értelmetlen dolgokra, de ami fontos lenne - azért, hogy az adott helyen a betöltendő funkciók működjenek - arra nem futja.

Próbáltam felkészíteni a férjemet is arra, ami rá vár. Közigben még autószerelőnek lenni is szívás. Annyira nem értenek gyakorlatias dolgokhoz, hogy azt hiszik a szerszámok maguktól működnek javítás és felújítás nélkül örökké. A dolgozók képzetlenek, az autók egyre újabbak. Manapság mikor egy diagnosztika úgy kezdődik, hogy csatlakozás a számítógépre, ott még a munka nyilvántartását is kartonon végzik (XXI. század!!). Szegényt sajnálom, mert ő még nálam is érzékenyebb ezekre. 

Az az igazság, hogy kívülről sokan gondolhatják mit panaszkodok, hiszen van munkám, a hónap végén fizetésem. Mit csináljak? Ha már dolgoznom kell, szeretnék olyasmit csinálni, aminek értelme van. Ez a zagyvaság, amiben sokan annyira szeretnek kotorászni és amiből az arra tehetségesek még meg is gazdagodnak, engem elrémít.

Az egésznek semmi köze a valósághoz.